Kezdőoldal Hírek Bemutatkozás Szakosztályok Dopping-info Linkek

 Birkózás - Kajak-kenu - Röplabda - Torna - Úszás

 

 
 ÚSZÓ SZAKOSZTÁLY

 

BEMUTATKOZÁS:

 

Az úszás alapsportág, a magyar sporttörténet sikersportágainak egyike. Dunaújvárosban 1977. óta működik az úszószakosztály, amelynek alapjait Perjámosiné Tóth Erzsébet teremtette meg. A több mint 30 év alatt, több ezer gyermek tanult meg úszni edzőink irányításával. Számos korosztályos és felnőtt magyar bajnokot neveltek az itt dolgozó edzők. Kiss Annamária, Takács Krisztián révén olimpiai résztvevővel is büszkélkedhet szakosztályunk.

 

A sikeres jövőt jelenti, hogy minden évben 20-25 első osztályos úszót iskolázunk be a Vasvári Pál Általános Iskola sporttagozatára. Az iskolával valamint a Dunaújvárosi Városi Sportiskolával való szoros együttműködésünk fontos háttere utánpótlás nevelő munkánknak.

 

Szakosztályunk minden évben több versenyt rendez, segítve a pezsgő magyar úszóéltben való részvételt. E versenyek: az Arany Üst nemzetközi korosztályos úszóverseny áprilisban, a Solymár István korosztályos összetett úszóverseny júliusban és a Téli Kupa évadzáró úszóverseny decemberben.

 

 

SZAKOSZTÁLY FELÉPÍTÉSE:

 

Kis Attila

szakosztályelnök

Bene Vera

szakosztályvezető

Kovács József

edző

Berzlánovits Éva

edző

 

  

LEGEREDMÉNYESEBB VERSENYZŐINK:

 

Takács Krisztián

 

Fő versenyszámai:

 50 m gyors, 50 m pillangó, 100 m gyors, 100 m pillangó

Eredményei:

 Olimpia 9. helyezett

 Rövidpályás EB 9. hely

 Többszörös Magyar Bajnok

 Váltóban arany és ezüstérmes a 2008-as Országos

 Bajnokságon

 Világbajnok 6. hely

 Világkupa győztes

 Rövidpályás EB 3. hely

 

 

  

Sincki Ádám

 

Fő versenyszámai:

 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m pillangó

Eredményei:

 Magyar Bajnoki ezüstérmes, váltóban arany és

 ezüstérmes

 

 

 

Szabó Attila

 

Eredményei:

 A gyorsváltó tagjaként arany és ezüstérmet nyert az

 Országos bajnokságon 2008-ban.

 OB 100 m gyors 3. hely

 

 

 

 

 

  

Több fiatal tehetséges úszónk áll sikeres jövő előtt, ők figyelemre méltó eredményeket értek el hazai és nemzetközi versenyeken is. Név szerint:

 

Füzesy Dávid

Vízkeleti Péter

Vörös Benjamin

Balogh Gábor

Keresztes Mátyás

 

 

HÍREK:

 

2012.03.13. Ohio állami Grand Prix úszóverseny

 

2011.12.12. Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Szczecin

2011.11.18. Három versenyen is remekeltek a Dunaferr-DVSI úszói

2011.11.13. Solymár István Emlékverseny 2011 Rajt és eredménylista

2011.11.04. Solymár István emlékverseny, Dunaújváros 2011

2011.11.04. Takács Krisztián meghódította Dubait

2011.10.10. Takács Krisztián: egy arany és egy ezüst

2011.08.01. Takács Krisztián hatodik a sanghaji úszó világbajnokságon

2011.07.01. Takács Krisztián hat éremmel alapozott a világbajnokságra

2011.06.30. 113. Felnőtt Országos Úszó Bajnokság

 

2010.08.16. Úszó Európa Bajnokság 2010, Budapest

2010.07.27. Solymár István Emlékverseny, Delfin Összetett Seregszemle 2010

2010.07.27. Országos Delfin Seregszemle

2010.07.22. 112. Felnőtt Úszó Országos Bajnokság

2010.06.28. 82. Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság

2010.05.11. Ljubljanaban jártak az úszók

2010.04.16. Takács Krisztián két aranyat és egy bronzot szerzett

2010.04.06. A 31. Arany Üst nemzetközi úszóverseny eredményei (xls)

2010.03.26. Szerdán rajtol Európa legnagyobb utánpótlás úszóversenye

 

2009.12.14. Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Isztambul

2009.11.18. Kilenc Dunaferr érem a rövidpályás bajnokságon

2009.08.10. Elkeserítő pechszéria

2009.07.27. Vízkeleti Péter negyedik lett száz mellen

2009.07.15. Krisztiánnak nem hozott szerencsét a csodadressz

2009.07.07. Takács Krisztián fél kézzel is bajnok lett

2009.07.05. Solymár István emlékverseny 2009 eredményei (xls)

2009.06.30. Takács Krisztián nyert ötven gyorson

2009.05.26. Ljubljana nemzetközi úszóverseny eredményei

2009.04.17. XXX. Arany Üst úszóverseny eredményei (xls)

2009.04.16. XXX. Arany Üst: jubileum, és kirobbanó sikersztori

2009.04.10. Exkluzív sportcsemegét láthatunk pénteken délután az uszodában

2009.02.25. Felhívás - XXX. Arany Üst úszóverseny

2009.01.30. Sikeres évet zárt a Dunaferr úszószakosztálya

 

2008.12.19. Takács Krisztián egyéni legjobbjával sem jutott a döntőbe

2008.11.20. Takács Krisztián lett a legeredményesebb újvárosi úszó

 

vissza

 

 2012.03.13.

 

Ohio állami Grand Prix úszóverseny

Takács Krisztián harmadik lett ötven gyorson

 

Takács Krisztián a Dunaferr SE versenyzője harmadik lett ötven méter gyorson az Ohio állami Grand Prix úszóversenyen, ahol olimpiai kvótákat is lehetett szerezni. Takács Krisztián a versenyen ötven és száz gyorson állt rajthoz. Ötvenen a hatodik idővel került be a döntőbe, ahol tovább javítva idején 22,78-al harmadik lett. Száz méteren nem sikerült jól az előfutama, így ez csak a B-döntőre volt elég. Krisztián ezzel ötven gyorson már megszerezte az A-szintű olimpiai kvótát, célja az, hogy száz gyorson is meglegyen.

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2011.12.12.

 

Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Szczecin

Takács Krisztián bronzérmes 100 gyorson

 

A lengyelországi rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon 4 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek a magyar úszók. A magyarok legeredményesebbje Cseh László volt, aki egymaga 3 aranyat és 1 bronzérmet gyűjtött be. A dunaújvárosi Takács Krisztián bronzérmet szerzett 100 m gyorson, megközelítve a saját, 2009-ben felállított országos csúcsát, 47.46 másodperces idővel nyerte meg a versenyt.

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2011.11.18.

 

Sikerek minden szinten

Három versenyen is remekeltek a Dunaferr-DVSI úszói

 

Az elmúlt másfél héten három nagy versenyen is részt vettek a Dunaferr-DVSI úszói, mégpedig szép sikereket elérve. Egy nemzetközi viadal mellett a hazai rendezésű Solymár István Emlékversenyen, valamint a Rövidpályás országos bajnokságon arattak szép sikereket. De haladjunk sorjában.

 

A Dunaferr-DVSI úszói közül hárman vettek részt a szerbiai Zrenjaninban zajló Grand Prix versenyen 2011. november 10-13. között. Gyenese Ágnes tanítványai összesen tizenhárom érmet szereztek a viadalon.  Külön öröm, hogy mindhárom versenyzőnek sikerült a dobogóra állnia. Barócsai Soma, aki egy ezüst és két bronzérmet szerzett kiemelendő, mert ő az egy évvel idősebb korosztályban versenyzett. Soma 200 m mellen és 200 m pillangón másodikként, 400 m vegyesen harmadikként csapott a célba. Szlobodnyik Nóra szintén kitett magáért, ugyanis egymaga kilenc érmet gyűjtött be. Nóra öt számban bronzérmet szerzett (100 m hát, 100 m gyors, 800  m gyors, 50 m hát, 50 m gyors), 100 m és 200 m pillangóban ezüstöt, míg az 50 m pillangó és 200 m hátúszásban nem talált legyőzőre. A harmadik versenyzőnk: Farkas László pedig 200 méter mellen lett harmadik.

 

A szombati napon (2011. november 12-én) a Fabó Éva Sportuszodában került megrendezésre a Solymár István Emlékverseny. A hazai vizeken ugyancsak remekeltek a fiatal úszópalánták. A szinte teljes magyar mezőnyt felvonultató utánpótlás seregszemlén az 1996-os korosztálytól kezdődően indultak a versenyzők. A dunaújvárosi úszók kilenc érmet gyűjtöttek be, és egy kivétellel mindannyian 2001-es születésűek voltak. A 200 méteres gyorsúszásban és az 50 méteres pillangóban első lett Sós Luca, második Barócsai Petra. A 100 méteres hátúszásban már Barócsai Petra nyert, míg a fiúknál ugyanebben a számban Szőke Zoltán (2002-esek mezőnyében). A 200 méter vegyes úszásban Sós Luca második, Fekete Dóra harmadik lett, míg 100 méter mellen Fekete Dóra egy bronzérmet is szerzett. A fiatalok edzői Kecskeméti Andrea és Őri-Paczolai Györgyi voltak. Az érmeket és okleveleket Solymár Istvánné, Julika adta át a tehetségeknek.

 

A hétvégén azonban a felnőttek mezőnye Százhalombattára figyelt. Itt rendezték ugyanis az Rövidpályás országos bajnokságot, amelyen a Dunaferr SE is érdekelt volt. A mezőnyben minden klasszisunk rajthoz állt, csak a külföldön tanulók hiányoztak. Takács Krisztián ezen a versenyen kihagyta az 50 méter gyorsot, de más számokban azért rajthoz állt. Ellenben száz méter gyorson megküzdött Kozmával és végül 48,78 másodperces eredménnyel legyőzte riválisát, aki 48,92 másodperccel csapott be mögötte - másodikként. Szombaton még egy dobogós hely jutott a Dunaferrr-DVSI csapatának, ugyanis ötven méter pillangón Sincki Ádám remek idővel a harmadik helyen ért célba. Vasárnap aztán az 50 méter gyorson új reménységek tűntek fel. Takács nagy ellenfele Kozma mögött Sincki Ádám második, míg a szintén újvárosi Szabó Attila hatodik helyen zárt. Száz méter pillangón Ismét rajtkőre állt Takács Krisztián. Itt Cseh László és Biczó Bence mögött harmadik lett. Ezután következett a négyszer százas váltó, amely a legjobb idővel jutott a döntőbe. Sajnos, itt viszont a Takács, Szabó, Sincki, Füzesy Dávid alkotta kvartett hajszállal lemaradt a Cseh, Kozma Dominik, Bernek Péter, Pulai Vince négyestől, s így második helyen zárt a Kőbánya SC legényei mögött. Az érmes helyezések mellett pontszerző helyekre is beérkeztek a Dunaferr úszói. Ötven méter mellen Vízkeleti Péter negyedikként csapott be a célba, ötven méter háton pedig Sincki lett hatodik. A dunaújvárosi küldöttséggel még Kovács Máté, Winkler Máté, Kiss Ervin és Fűrész Miklós szerepelt az országos bajnokságon, a fiatalok számára remek tapasztalatszerzés volt ez a verseny. Összességében a Dunaferr-DVSI egy arany-, két-két ezüst- és bronzéremmel, valamint több pontszerző hellyel zárta szereplését a rövidpályás országos bajnokságon, s mnd a pontversenyben, mind az éremtáblázaton ötödik lett.

 

A szakosztálynak ugyan még vannak versenyei az idén, de a klubnak hazai szinten ez volt az utolsó nagy megmérettetése. Takács Krisztiánra pedig még a kontinensviadal után egy amerikai túra is vár - a válogatott tagjaként - amelyre a lengyelországi Európa-bajnokságról indul majd el.

 

Sz.Z.

vissza

 

 2011.11.04.

 

Solymár István emlékverseny, Dunaújváros 2011

Versenykiírás és nevezési lap

 

A Dunaújvárosi Városi Sportiskola és a Dunaferr SE úszó szakosztálya 2011. november 12-én rendezi meg a Solymár István emlékversenyt a Delfin korosztály számára a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában, amelyre szeretettel várnak minden szakosztályt. A részvétel csak előnevezéssel lehetséges, amelyet 2011. november 7-ig, e-mailben lehet megküldeni a dunaferrse@chello.hu címre, a mellékelt nevezési lapon.

 

Solymár István emlékverseny 2011 - Versenykiírás (pdf)

 

Solymár István emlékverseny 2011 - Nevezési lap (xls)

 

Rajt és eredménylista

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2011.11.04.

 

Takács Krisztián meghódította Dubait

Megérkezett az áhított Omega rajtkő

 

Hatalmas sikereket ért el Takács Krisztián, a Dunaferr-DVSI úszó olimpikonja, aki a Dubaiban rendezett rövidpályás világkupa-sorozatban állt rajtkőre a rangos viadal nyitóállomásán. A dunaújvárosi úszó két számban is indult, mégpedig a 100 méteres és az 50 méteres gyorsúszásban. Krisztián aztán alaposan kitett magáért, hiszen mindkét számban a döntőbe került, sőt érmekkel gazdagabban térhetett haza. A versenynaptárban először a 100 méteres számban rendeztek futamokat. A számban huszonheten indultak, s innen Takács az ötödik idővel (51.04) került döntőbe. A viadal fináléjában a jelenlegi legjobb magyar sprinter - kiváló versenyzéssel - 48.32 másodperces idővel végzett ezüstérmes helyen a győztes kenyai Jason Dunford mögött. De a sikertörténet még nem ért véget. Következett az 50 méteres szám, ami sprinterünk fő száma. Mint ismert, Krisztián ezen a távon, a nyári, sanghaji normálmedencés, vagyis 50 méteres uszodában rendezett világbajnokságon hatodikként végzett, s most is jó formában volt.  A dunaújvárosi versenyző aztán bizonyított. A harmincnégy induló közül - Jason Dunforddal holtversenyben - az első helyen csapott célba, így aranyéremmel örvendeztette meg önmagát, és az érte szurkolókat. Krisztián számára ezzel véget is ért az idei Világkupa-viadal, ugyanis csak erre a versenyre kapott meghívást a szervezőktől. Ám az roppantmód dicséretes, hogy ilyen remek teljesítménnyel rukkolt elő az olimpiai felkészülés kezdetén. A siker értékét pedig tovább növeli, hogy ezen rangos megméretésen húsz nemzet 149 úszója között, egyetlen magyar versenyzőként vett részt.

 

Persze a legfontosabb a dobogós helyezések és a győzelem megszerzés volt. Ő maga is felszabadulva beszélt erről:

- Már nagyon vártam az áttörést. A felkészülésem során most sem csináltam semmi különöset, amit eddig nem. A rutin és a jó rajt döntött. A világbajnokság előtt két héttel sikerült beszerezni egy Polip rajtkövet, ami meglátszott az eredményességben is, és a vébé után is nagy visszhangja volt a rajtkő-kérdésnek. Örömmel mondhatom, hogy a héten pedig megérkezett végre egy Omega rajtkő. Ez a váltott lábú rajtnál századmásodperceket jelenthet. Ami pedig helyezésekben nyilvánulhat meg. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen a rajt utáni pillanatokban a vízbeérkezés szöge, ami meghatározza a vízből való kijövetelt is, s ez sebességvesztést generálhat. Az 50 méteres számokban tehát egy jó rajt döntő momentum. A világbajnokság miatt a szezonra eleve korán kezdtem edzeni - már szeptemberben - s ezt a dubai versenyt csak felkészülésnek szántuk, de remekül sikerült. Dunford, az afrikai bajnokság után, csúcsformában érkezett, ezért is nagy dolog, hogy sikerült együtt célba érnünk. Mindent egybevetve elégedett vagyok a versennyel. Szerencsére az olimpiai részvétel kiharcolásával már nem kell törődnöm, mert sikerült elérni az A-szintet, ezért az 50 gyorson való minél jobb teljesítmény a fő cél, minden más ennek lesz alárendelve. A későbbiekben még a 100 gyors felépítése lehet perspektíva.

 

Krisztián sikerei számokban:


100 méteres gyorsúszás:

1. Jason Dunford 47.95

2. Takács Krisztián 48.32

3. Eong Kal Wal David 48.57.


50 méteres gyorsúszás:

1. Takács Krisztián 21.78

2. Jason Dunford 21.78

3. Andris Govorov 21.93.

 

Sz.Z.

 

Beszélgetés Takács Krisztiánnal a Dunaferr-DVSI úszójával (DIGI Sport):

A beszélgetés ezen a linken érhető el: http://www.digisport.hu/video/5857

 

vissza

 

 2011.10.10.

 

Takács Krisztián: egy arany és egy ezüst

2011. október 8-9. Világkupa sorozat - Dubai

 

Takács Krisztián a Dunaferr-DVSI úszója egyedüli magyar résztvevőként a hat részes Világkupa sorozat 2011. október 8-9. között megtartott első dubai-i állomásán egy első és egy második helyezést ért el. Eredmények:

 

50 méteres gyorsúszás:

1. Takács Krisztián 21.78

1. Jason Dunford 21.78

3. Andris Govorov 21.93

 

100 méteres gyorsúszás:

1. Jason Dunford 47.95

2. Takács Krisztián 48.32

3. Eong Kal Wal David 48.57

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2011.08.01.

 

Takács Krisztián hatodik

A sanghaji úszó világbajnokságon

 

Takács Krisztián, a Dunaferr SE versenyzője a sanghaji úszó világbajnokságon a negyedik legjobb idővel jutott be az 50 méteres gyorsúszás döntőjébe. A világbajnokságok történetében ez még  magyar versenyzőnek korábban nem sikerült. A fináléban végül kiváló versenyzéssel 6. helyen végzett, mindössze hét századdal maradt el a bronzérmes a francia Alain Bernard-tól. Ezzel az eredménnyel Berzlánovits Éva tanítványának az olimpiai kvótát is sikerült megszereznie. A világbajnoki címet a brazil Filho szerezte meg.

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2011.07.01.

 

Takács Krisztián hat éremmel alapozott a világbajnokságra

Bizonyították tehetségüket a Dunaferr-DVSI úszói

 

Szerdától szombatig Debrecenre fókuszált a magyar úszósport színe-java. Itt rendezték meg ugyanis Széchy Tamás emlékére a 113. magyar úszóbajnokságot. A rajtöveken pedig - mi sem természetesebb - a Dunaferr-DVSI úszó szakosztálya is képviseltette magát - szép eredményekkel. A tizenegy tagú dunaújvárosi csapatot az idén Berzlánovits Éva, Szellákné Dubniczki Erzsébet, Kecskeméti Margit és Kovács József tanítványai alkották. Sajnos, az úszóink között csak három lány szerepelt, így ebben az évben nem volt női váltócsapatunk. De favoritunk: Takács Krisztián ismét kiemelkedett a mezőnyből, pedig a római Hét Domb Kupát követően ugrott vízbe több számban is. Ennek ellenére érmekkel felvértezve lett a Dunaferr legeredményesebb versenyzője. Persze a csúcsformát a shanghai világbajnokságra kell időzíteni, de bízunk benne, július közepéig kitart Krisztián remek formája. Nézzük hát az újvárosiak eredményeit.

 

Az első napon, szerdán, a 4x100 méteres gyorsváltónknak tapsolhattunk, ugyanis a Takács Krisztián, Füzesy Dávid, Balogh Zsolt, Szabó Attila kvartett bronzérmet szerzett a Kőbánya SC és a Jövő SC mögött 3:31.33-as eredménnyel. A férfiak 50 méteres hátúszásának időmérőjén Kovács Máté a tizenharmadik legjobb időt érte el. Csupán egy helyezéssel szorult mögé Szabó Attila, míg a tizenhetedik lett Winkler Máté. A középdöntő első futamában Winkler a nyolcadik, a második körben Kovács a hatodik lett. A női 200 méteres pillangóúszás előfutamában Hujj Zsanett a tizenegyedik helyen végzett, így nem jutott a fináléba. A 100 méteres férfi mellúszás előfutamában Vízkeleti Péter a hetedik legjobb időt érte el, míg a középdöntőben negyedik lett. A 100 méteres férfi pillangóúszás középdöntőjében Takács Krisztián a futamában második, Balogh Zsolt pedig ötödik lett. Vörös Benjamin nem jutott túl az időmérőkön. A női 100 méteres gyorsúszásban Szűcs Dóra a huszonnegyedik időt érte el. A 200 méteres férfi gyorsúszás középdöntőjében Füzesy Dávid tizenegyedik lett, így ő sem jutott a döntőbe. Szabó Attila viszont a hetedik helyen végzett.

 

A második nap aztán bearanyozódott. Olimpikonunk: Takács Krisztián fő számában, az 50 méteres gyorsúszásban elsőként csapott a célba (22.43 mp idővel), igaz nagyon megszorongatta őt Kozma Dominik, akit mindössze hat század másodperccel előzött meg. Ugyanebben a számban a negyvennyolc induló között több újvárosi fiatal is elindult. Szabó Attila sajnos éppen csak lecsúszott a dobogóról, míg Balogh Zsolt tizennyolcadik, Füzesy Dávid huszonötödik, Vízkeleti Péter huszonnyolcadik, Kovács Máté a harmincnyolcadik lett. A nap végén aztán egy újabb érem következett. Azaz, a 4x100 után a 4x200 méteres gyorsváltóban is bronzérmet szerzett a Dunaferr-DVSI csapata (Szabó Attila, Füzesy Dávid, Vörös Benjamin, Takács Krisztián). További eredmények: a 100 méteres férfi mellúszás döntőjébe jutott Vízkeleti Péter végül a hatodik helyet szerezte meg, míg a 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjében nyolcadik lett Balogh Zsolt. A női 200 méter előfutamában rajtolt Szűcs Dóra, aki kilencedik lett, így nem jutott a döntőbe. A női 50 méteres pillangóúszás időfutamában huszonkettedik lett Hujj Zsanett. A férfi 200 méteres hátúszásban Winkler Péter, de ő is csak kilencedik volt, s befejezte ezt a számot.

 

A hétvégén aztán feltették arra a bizonyos i-re a pontot úszóink. Takács Krisztián, szombaton 100 méter gyorson is a dobogó legfelső fokára állhatott, de két fokkal lejjebb állt Szabó Attila is, sőt, Vörös Benjamin a nyolcadik helyen zárt ugyanitt. Ezt követően Krisztián 50 méter pillangón még begyűjtött egy bronzérmet, majd jött a slusszpoén, hiszen Szabó Attila, Vízkeleti Péter és Vörös Benjamin társaságában a 4x100-as vegyesváltóban is kis híján révbe sprinterünk, ám a Cseh Lászlóval felálló Kőbánya még egy icipicit gyorsabbnak bizonyult. Így viszont egy ezüstéremmel zárult a mieink számára a debreceni országos bajnokság. A Dunaferr-DVSI és Fejér megye legeredményesebb versenyzője pedig Takács Krisztián lett, aki a négy nap alatt két arany, egy ezüst és három bronzéremmel zárt, ám a többiek is alaposan kitettek magukért, s megmutatták Dunaújvárosban kiváló úszók nevelkednek.

 

Sz.Z.

 

Forrás: Dunaferr hetilap

vissza

 

 2011.06.30.

 

113. Felnőtt Országos Úszó Bajnokság

2011. június 22-25. - Debrecen

 

2011. június 22-25. között rendezték meg a debreceni Sportuszodában Széchy Tamás emlékére a 113. Felnőtt Országos Úszó Bajnokságot. A Dunaferr SE úszói kiváló eredménnyel zárták a versenyt: 2 aranyérmet, 1 ezüstöt és 4 bronzérmet szereztek, így az összesített pontlista 4. helyén végeztek. Edzők: Berzlánovits Éva, Bene Vera, Dubniczki Erzsébet, Kecskeméti Andrea.

 

 

A Dunaferr SE eredményei:


50 m férfi gyorsúszás:

  1. Takács Krisztián, Dunaferr-DVSI

  4. Szabó Attila, Dunaferr-DVSI

 

100 m férfi gyorsúszás:

  1. Takács Krisztián, Dunaferr-DVSI

  3. Szabó Attila, Dunaferr-DVSI

4*200 m férfi gyorsváltó:

  3. Dunaferr - DVSI (Szabó Attila, Füzesy Dávid, Vörös Benjamin, Takács Krisztián)

 

4*100 m férfi vegyesváltó:

  2. Dunaferr - DVSI (Szabó Attila, Vízkeleti Péter, Takács Krisztián, Vörös Benjamin)

 

4*100 m fiú gyorsváltó:

  3. Dunaferr - DVSI (Takács Krisztián, Füzesy Dávid, Balogh Zsolt, Szabó Attila)

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2010.08.16.

 

Úszó Európa Bajnokság 2010, Budapest

Hat aranyéremmel zárt a magyar csapat

 

Két dunaújvárosi versenyzőnek is szoríthattunk a budapesti Úszó Európa Bajnokságon. Bordás Beatrix 50 méter pillangóúszásban a középdöntőbe jutott és 27.15-tel végül a 14. helyezést érte el. 100 m pillangón azonban nem sikerült középdöntőbe jutás, így a 24. helyen végzett. Takács Krisztián minimális különbséggel maradt le az 50 méter férfi gyors döntőről, mivel ő és a német Deibler egyaránt 22.27-et úszott az elődöntőben, szétúszás döntött a döntőbe jutásról. Végül Deibler 21.99-cel ért célba és jutott a döntőbe, Takács 22.12-es eredménnyel az összesített 9. helyen végzett.

 

A magyar úszó válogatott kiváló eredménnyel - tizenhárom magyar éremmel, összesen hat aranyéremmel zárta az EB-t. Aranyérmesek: Hosszú Katinka (200 m vegyes és 200 m pillangó). Cseh László (200 m és 400 m vegyes). Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú, Verrasztó Evelyn (4x200 m gyorsváltó). Gyurta Dániel (200 m mell).

 

vissza

 

 2010.07.27.

 

Solymár István Emlékverseny, Delfin Összetett Seregszemle

Dunaújváros, 2010. július 24.

 

A dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezte meg 2010. július 24-én a Dunaújvárosi Városi Sportiskola és Dunaferr SE úszó szakosztálya a Solymár István Emlékversenyt - a 2000/2001-ben született fiú és lány versenyzők részére. A Dunaferr-DVSI eredményei:

 

50m férfi pillangó - A kat:

6.

Pukánszky Bálint

7.

Puskás Zsolt

9.

Weiter Dávid

10.

Nagy Dominik

11.

Takács Péter

12.

Szántó Botond

13.

Bányai Mátyás

 

50m férfi pillangó - B kat:

7.

Selmeci Levente

12.

Dort Balázs

13.

Horváth Márk

15.

Győrik Alex

16.

Kiss Tamás

17.

Szakali Szabolcs

18.

Kindle Marcell

19.

Puskás Krisztián

 

50m női pillangó - A kat:

1.

Sós Luca

2.

Barócsai Petra

9.

Fekete Dóra

12.

Ecsődi Sára

14.

Pál Réka

15.

Garai Anita

16.

Böde Laura

17.

Fülöp Fanni

18.

Barócsai Bianka

19.

Velics Flóra

20.

Pintér Daniella

 

50m női pillangó - B kat:

10.

Somogyi Jázmin

11.

Klauz Szabina

12.

Réger Szabina

 

100m férfi hát - A kat:

6.

Pukánszky Bálint

7.

Tar Balázs

8.

Nitsch Máté

10.

Gugyella Dávid

11.

Puskás Zsolt

12.

Falusi Adrián

13.

Borgulya János

14.

Nagy Dominik

15.

Czuppon Benedek

16.

Virág Levente

17.

Bartek József

18.

Takács Péter

 

100m férfi hát - B kat:

7.

Selmeci Levente

14.

Horváth Márk

15.

Dort Balázs

16.

Kindle Marcell

17.

Győrik Alex

18.

Puskás Krisztián

19.

Kiss Tamás

20.

Berta Ádám

21.

Szakali Szabolcs

22.

Dort Máté

 

100m női hát - A kat:

2.

Sós Luca

3.

Barócsai Petra

5.

Fekete Dóra

9.

Fülöp Fanni

12.

Ecsődi Sára

 

100m női hát - B kat. - 2000:

8.

Klauz Szabina

11.

Somogyi Jázmin

13.

Réger Szabina

 

100m férfi mell - A kat:

5.

Puskás Zsolt

6.

Pukánszky Bálint

7.

Borgulya János

9.

Tar Balázs

11.

Szántó Botond

12.

Léhi Ábel

13.

Nitsch Máté

14.

Nagy Dominik

15.

Sztanó Tamás

 

100m férfi mell - B kat:

10.

Selmeci Levente

13.

Puskás Krisztián

14.

Dort Balázs

15.

Horváth Márk

16.

Kindle Marcell

17.

Kiss Tamás

18.

Szakali Szabolcs

19.

Győrik Alex

 

100m női mell - A kat:

1.

Ecsődi Sára

5.

Fekete Dóra

6.

Sós Luca

11.

Pál Réka

14.

Böde Laura

15.

Velics Flóra

16.

Barócsai Petra

18.

Garai Anita

19.

Fülöp Fanni

20.

Barócsai Bianka

21.

Pintér Daniella

 

100m női mell - B kat:

10.

Somogyi Jázmin

11.

Klauz Szabina

12.

Réger Szabina

 

100m férfi gyors - A kat:

7.

Pukánszky Bálint

8.

Nitsch Máté

9.

Puskás Zsolt

10.

Weiter Dávid

11.

Bányai Mátyás

14.

Borgulya János

15.

Nagy Dominik

16.

Gugyella Dávid

17.

Szántó Botond

18.

Falusi Adrián

19.

Bartek József

20.

Czuppon Benedek

21.

Sztanó Tamás

22.

Léhi Ábel

 

100m férfi gyors - B kat:

6.

Selmeci Levente

13.

Dort Balázs

15.

Horváth Márk

16.

Kindle Marcell

17.

Győrik Alex

18.

Puskás Krisztián

19.

Berta Ádám

20.

Dort Máté

21.

Szakali Szabolcs

 

100m női gyors - A kat:

2.

Barócsai Petra

3.

Fekete Dóra

4.

Sós Luca

9.

Ecsődi Sára

11.

Böde Laura

14.

Fülöp Fanni

16.

Pál Réka

 

100m női gyors - B kat:

10.

Klauz Szabina

11.

Somogyi Jázmin

13.

Réger Szabina

 

4*50 mix váltó - B kat:

4.

Dunaferr - DVSI

Barocsai Petra - Sós Luca - Dort Balázs - Selmeci Levente

7.

Dunaferr - DVSI

Ecsődi Sára - Klauz Szabina - Nitsch Máté - Pukánszky Bálint

8.

Dunaferr - DVSI

Fekete Dóra - Böde Laura - Gugyella Dávid - Falusi Adrián

9.

Dunaferr - DVSI

Somogyi Jázmin - Pál Réka - Puskás Krisztián - Bányai Mátyás

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2010.07.27.

 

Országos Delfin Seregszemle

Hódmezővásárhely, 2010. július 17-18.

 

Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában rendezték meg 2010. július 17-18 között a Delfin korú (2000-2001 és fiatalabb) fiú és leány versenyzők részére az Országos Delfin Seregszemlét. Az úszóversenyen a Dunaferr-DVSI versenyzői is résztvettek Őri-Paczolai Györgyi és Gyenese Ágnes edzők irányításával - és összetettben a 10. helyen végeztek. A Dunaferr-DVSI eredményei:

 

200 m fiú vegyesúszás:

  49. Dort Balázs 2000

  67. Pukánszky Bálint 2001

  79. Puskás Zsolt 2001

  80. Nitsch Máté 2001

 

200 m leány vegyesúszás:

  31. Sós Luca 2001

  55. Ecsődi Sára 2001

 

100 m fiú hátúszás:

  16. Selmeczi Levente 2000

  60. Pukánszky Bálint 2001

  67. Horváth Márk 2000

  81. Falusi Adrián 2001

 

100 m leány hátúszás:

  32. Klauz Szabina 2000

  50. Barócsai Petra 2001

  56. Fekete Dóra 2001

  66. Ecsődi Sára 2001

 

200 m fiú gyorsúszás:

  11. Selmeczi Levente 2000

  40. Dort Balázs 2000

  98. Nitsch Máté 2001

  102. Puskás Krisztián 2000

  105. Horváth Márk 2000

  108. Szántó Botond 2001       

  109. Gugyella Dávid 2001

  116. Bányai Mátyás 2001

 

200 m leány gyorsúszás:

  43. Sós Luca   2001

  61. Klauz Szabina 2000

  69. Ecsődi Sára 2001

  70. Barócsai Petra 2001         

 

400 m fiú gyorsúszás:

  14. Selmeczi Levente 2000

  45. Dort Balázs 2000

  64. Pukánszky Bálint 2001

  67. Horváth Márk 2000

  68. Bányai Mátyás 2001

  72. Szántó Botond 2001         

  73. Falusi Adrián 2001

 

400 m leány gyorsúszás:

  30. Sós Luca 2001

  48. Klauz Szabina 2000

  50. Fekete Dóra 2001

  51. Barócsai Petra 2001

 

100 m fiú mellúszás:

  51. Selmeczi Levente 2000   

  81. Dort Balázs 2000  

  86. Borgulya János 2001

  88. Pukánszky Bálint  2001

  112. Nitsch Máté 2001

 

100 m leány mellúszás:

  57. Ecsődi Sára 2001

  87. Sós Luca 2001

  101. Fekete Dóra 2001

 

4*50 m fiú gyorsváltó:

 15. Dunaferr-Dvsi (Horváth Márk - Pukánszky Bálint - Dort Balázs - Selmeczi Levente)

 

100 m fiú gyorsúszás:

  15. Selmeczi Levente 2000

  63. Dort Balázs 2000

  128. Pukánszky Bálint 2001

  163. Borgulya János 2001

  164. Puskás Krisztián 2000

  168. Gugyella Dávid 2001

  173. Bányai Mátyás 2001

  175. Falusi Adrián 2001

 

100 m leány gyorsúszás:

  52. Sós Luca 2001

  68. Barócsai Petra 2001

  99. Klauz Szabina 2000

  109. Fekete Dóra 2001

 

50 m fiú pillangóúszás:

  9. Selmeczi Levente 2000

  73. Pukánszky Bálint 2001

  84. Horváth Márk 2000

  100. Szántó Botond 2001

  103. Nitsch Máté 2001

  107. Puskás Zsolt 2001

 

50 m leány pillangóúszás:

  44. Sós Luca 2001     

  50. Barócsai Petra 2001         

  81. Fekete Dóra 2001

  84. Ecsődi Sára 2001 

 

4*50 m fiú vegyesváltó:

  21. Dunaferr-Dvsi (Horváth Márk - Puskás Krisztián - Selmeczi Levente - Dort Balázs)

 

4*50 m leány vegyesváltó:

  20. Dunaferr-Dvsi (Klauz Szabina - Ecsődi Sára - Barócsai Petra - Sós Luca)

 

Összesítés:

  1. Kőbánya Sport Club

  2. BHSE                     

  3. FTC-VIVA           

  4. Szegedi Úszó Egylet           

  5. HÓD Úszó SE                   

  6. Kiskunhalasi ÚGYE            

  7. Dombóvári Úszó SI            

  8. Gyulasport Kft.       

  9. Debreceni Sportc. SI          

  10. Dunaferr - DVSI            

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2010.07.22.

 

112. Felnőtt Úszó Országos Bajnokság

2010. július 7-10. Eger

 

Egerben rendezték meg 2010. július 7 és 10 között a 112. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságot, amely az utolsó hazai erőfelmérő volt a budapesti úszó Európa-bajnokság előtt. Az eseményen 212 versenyző állt rajthoz a különböző versenyszámokban. A nőknél Verrasztó Evelyn, a férfiaknál Cseh László nyerte a legtöbb bajnokságot. Az éremtáblázaton a Kőbánya SC végzett az élen. A pontversenyt a Jövő SC nyerte. A Dunaferr SE úszó szakosztályának eredményei:

 

4x100m férfi gyors:

  2. hely: Takács K.- Szabó A. - Füzesy D. - Sincki Á.

 

4x200m női gyors:

  7. hely: Hujj Zs. - Örsi B. - Nagy V. - Hornyák J.

 

50m pillangó:

  1. hely: Bordás Beatrix, VI.hely Hornyák Judit

 

50m gyors:

  1. hely: Takács Krisztián

  7. hely: Szabó Attila

  8. hely: Sincki Ádám

 

4x200m férfi gyors:

  4. hely: Füzesy D. - Takács K. - Szabó A. - Sincki Á.

 

50m férfi mell:

  7. hely: Vízkeleti Péter

 

4x100m női gyors:

  6. hely: Dunaferr SE

 

100m férfi gyors:

  2. hely: Takács Krisztián, VI. hely Szabó Attila

 

100m női pillangó:

  4. hely: Bordás Beatrix

 

50m férfi pillangó:

  1. hely: Takács Krisztián

  8. hely: Sincki Ádám

 

50m női gyors:

  2. hely: Bordás Beatrix

 

4x100m női vegyes:

  6. hely Hujj Zs. - Nagy V. - Bordás B. - Hornyák J.

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2010.06.28.

 

82. Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság

Szép eredmények az egri Bitskey uszodában

 

A Magyar Úszó Szövetség szervezésében minden évben négy korosztályos országos bajnokságot rendeznek. Idén a gyermekek Miskolcon, míg a serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek Egerben mérik össze tudásukat.  Az ifjúsági OB az egri Bitskey uszodában 2010. június 17-től 20-ig került megrendezésre. 40 hazai egyesület több mint 200 versenyzője vett részt a megmérettetésen. A versenynapok 9 órától előfutamokkal kezdődtek, 16 órától pedig a középdöntők és a döntők zajlottak le. A Dunaferr SE úszó szakosztályának eredményei:

 

 

1. helyezés: Vizkeleti Péter 100 m mell

 

2. helyezés: Vizkeleti 50 m mell

                     Szűcs Dóra: 800 m gyors

 

3. helyezés: Füzesy Dávid 200 m gyors

                    Szűcs 400 m vegyes

                    4x100 m fiú gyorsváltó: Füzesy, Vörös Benjámin, Vizkeleti, Balogh Zsolt

 

5. helyezés: Szűcs: 200 m gyors

                    4x200 m fiú gyorsváltó: Füzesy, Balogh, Vörös, Lakatos Imre

                    4x100 m lány gyorsváltó: Orova Gréta,  Örsi Barbara, Vörös Flóra, Szűcs

 

6. helyezés: Balogh 100  m pillangó   

                    Szűcs 400 m gyors

                    Füzesy 100 m gyors

                    Vörös B. 50 m pillangó

                    Kovács Máté 100 m hát

                    4x200 m lány gyorsváltó:  Orova, Örsi, Vörös F., Szűcs

                    4x100 m fiú vegyesváltó: Lakatos, Vizkeleti, Balogh, Füzesy

                    4x100 m lány vegyesváltó: Vörös F., Gyetvai Deborah, Szűcs, Örsi

 

7. helyezés: Vörös Flóra 50 m pillangó

 

8. helyezés: Kovács 50 m hát

                    Füzesy 400 m gyors

 

Edzők: Berzlánovits Éva, Kecskeméti Andrea, Kovács József

 

Dunaferr SE

vissza

 

 2010.05.11.

 

Ljubljanaban jártak az úszók

Az Ilirija nemzetközi úszóverseny eredményei

 

2010. május 8-9-én rendezték meg Ljubljanaban az Ilirija nemzetközi úszóversenyt, amelyen a DUNAFERR SE csapata minden évben részt vesz. Így történt ez idén is, négy dunaújvárosi úszó utazhatott a megmérettetésre. Résztvevők: Hornyák Judit, Szűcs Dóra, Kiss Ervin, Winkler Máté. Edző: Kovács József.

 

A verseny eredményei (pdf)

 

vissza

 

 2010.04.16.

 

Takács Krisztián két aranyat és egy bronzot szerzett

Budapest bajnokság Dunaújvárosban

 

A szombati és a vasárnapi napon Dunaújvárosban rendezték meg (a fővárosi uszodák leterheltsége miatt) az úszók éppen esedékes Budapest bajnokságát. A hagyományok szerint a teljes magyar felnőtt válogatott rajthoz állt, egészen pontosan a rajtkőre lépett. A kíváncsi szemek így megpillanthatták a honi úszósport legjavát Cseh Lászlótól Dara Eszteren át Jakabos Zsuzsannáig, vagy Gyurta Dánielig. No, és persze szoríthattunk a mieinknek is, legfőképpen Takács Krisztiánnak. A két versenynap során reggel fél tíztől és délután öt órától rendezték az időfutamokat, amelyek elődöntők nélkül azonnal élesben számítottak, mert a négy napos versenyt, most két nap alatt bonyolították le. Az eredményeken végigtekintve azonban megállapítható, hogy nagy meglepetés így sem történt. Minden esélyes hozta a kötelező győzelmét, még ha néhol kisebb különbséggel is. Miután mindenki csak egyszer úszott egy távot, az összes résztvevő szereplését követően azonnal megvolt az adott szám győztese, az első időt úszó versenyző személyében.

 

Amin azonban érdemes végigfutnunk, az a Dunaferr-DVSI tagjainak eredményessége. Nézzük tehát, hogyan szerepeltek a dunaújvárosi úszók, a versenyek sorrendje szerint. A 200 méteres férfi gyorsúszásban Cseh László nyert, s ötödik lett a Dunaferr-DVSI-ből Füzessy Dávid, huszonharmadik Fűrész Miklós. A 100 méteres pillangóúszásban harmadikként csapott a célba Takács Krisztián, hatodikként Szabó Attila, tizenketedikként Vörös Benjamin, huszonhatodik Kiss Ervin. A 100 méteres női gyorsúszásban harmincharmadik lett Örsi Barbara, negyvenedik Újvári Hanka, negyvenharmadik Gyetvai Deborah. Ugyancsak 100 méteren, de a férfiak mellúszásában hetedik lett Vízkeleti Péter. Szintén hetedik lett Hujj Zsanett a 200 méteres pillangóúszásban. Az 50 méteres hátúszásban tízedik lett Kovács Máté, huszonhatodik Winkler Máté, harmincadik Simon Dávid. Az 50 méteres férfi gyorsúszásban századmásodpercekkel nyert Takács Krisztián, a kőbányai Kozma Dominik előtt, így megvédte bajnoki címét. Negyedik lett Sincki Ádám, kilencedik Szabó Attila, húszadik Vörös Benjamin, huszonhatodik Vízkeleti Péter, és negyvenötödik Fűrész Miklós. A 400 méteres férfi gyorsúszásban negyedik lett Füzessy Dávid. Az 50 méteres női pillangóban huszonkettedik lett Hujj Zsanett, harminckilencedik Újvári Hanka, negyvenedik Örsi Barbara, negyvennegyedik Gyetvai Deborah. A 200 háton tizennegyedik lett Kovács Máté, tizennyolcadik Winkler Máté, és huszonhetedik Simon Dávid, 100 méter háton hetedik Kovács Máté, tizenhetedik Winkler Máté, tizenkilencedik Simon Dávid. Az 50 méteres férfi mellúszásban hatodik lett Vízkeleti Péter. A 100 méteres női pillangóban Újvári Hanka a huszonhatodik, Gyetvai Deborah huszonkilencedik helyen zárt. 400 méteres női gyorsúszásban Hujj Zsanett a nyolcadik lett. A 100 méter férfi gyorsúszásban negyedik lett Takács Krisztián, hatodik Szabó Attila, tízedik Füzessy Dávid, tizenegyedik Vörös Benjamin, harmincharmadik Fűrész Miklós, harmincnegyedik Kiss Ervin. Az 50 méteres gyorsúszásban tizennyolcadik helyen végzett Örsi Barbara, huszonnegyedik Újvári Hanka, harmincadik Gyetvai Deborah. A 200 méteres mellúszásban tizenharmadik lett Vízkeleti Péter, míg 200 vegyesen huszonharmadikként végzett Kiss Ervin. Az 50 méteres pillangóban is több újvárosi indult. Második aranyérmét szerezte Takács Krisztián, mögötte ötödikként Szabó Attila, kilencedikként Sincki Ádám, tizennegyedikként Vörös Benjamin, harminchetedikként Winkler Máté zárt. 200 méter női gyorsban tizenötödik lett Hujj Zsanett.

 

A Dunaferr-DVSI klasszis versenyzője: Takács Krisztián két aranyérem és egy bronzérem begyűjtését követően adott interjút lapunknak: - Kissé furcsa volt az űrruhák nélküli verseny, pedig ez már a második ilyen volt, s tény, hogy újra vissza kell szokni a biciklisnadrághoz. Ennek hátrányát főképp a vízbe érkezéskor és sikláskor lehet érezni. Nem véletlen, hogy az időeredmények is újra az évekkel ezelőttiekhez közelítenek. Szerettem volna 23, illetve 25 másodpercen belüli eredményt elérni, de nem lehetek elégedetlen, mert három hetes betegséget követően, s alapozó időszak után versenyeztem, míg voltak ellenfeleim, akik kimondottan erre a versenyre készültek. Számomra azonban a nyáron lesz az év fő versenye, így azt helyezem előtérbe. Ez a verseny azért volt jó, mert élveztem a hazai pálya minden előnyét, és mert megnyugtatott, hogy jó úton haladok, hiszen pillanatnyilag az óra által mutatott eredményekből nem sok következtetést lehet levonni. Az biztos, ebben az új helyzetben ismét az úszótudás értékelődik fel, s most ismét minden versenyre csúcsformába kell majd kerülni, vagy annak a közelébe, hiszen a modern technika egyelőre száműzetett.

 

Sz.Z.

vissza

 

 2010.03.26.

 

Szerdán rajtol Európa legnagyobb utánpótlás úszóversenye

Harmincegyedszer is aranyban úsznak

 

A jövő héten szerdától ismét városunkban ad egymásnak randevút Európa utánpótlás úszóinak krémje. A legnagyobb nemzetközi korosztályos úszóversenyt immáron harmincegyedik alkalommal rendezik meg a Fabó Éva Sportuszodában. A versenyre 2010. március 31. és április 2. (szerda-péntek) között kerül sor, a hagyományos rendben, azaz délelőttönként az előfutamokat, tizenhat órától a döntőket rendezik meg. A három napon át tartó versenyen a 31. Arany Üst Kupáért a serdülők szállnak vízbe, míg a gyermek korosztály a Sport 21. Kupáért indul harcba. A versenyek célja mindkét esetben a nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása. A serdülők mezőnyében a szervezők által meghívott külföldi versenyzők és a szabályosan határidőig benevezett 1994-95-ben született fiúk és az 1996-97-ben született lányversenyzők indulnak, míg a gyermek korosztályban a szervezők által meghívott külföldi versenyzők és a nevezési szintet elért és szabályosan határidőig benevezett 1996-97-ben született fiúk és az 1998-99-ben született lányversenyzők vesznek részt. A rendezésből a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet, a Magyar Úszó Szövetség, Dunaújvárosi Önkormányzata és a Dunaferr Sportegyesület egyaránt kivette a részét. A versenyszámok természetesen mit sem változtak: 100, 200, 400, 800, illetve 1500 méteren kell majd helytállniuk a sportolóknak, gyors, pillangó, mell, hát és vegyes úszásban. Persze a népszerű 4x100 gyors, 4x200 gyors és a 4x100 vegyes váltók sem maradnak el.

 

Perjámosi Sándor, az Arany Üst atyja bizakodó: - Hasonlóan színvonalas versenyt várok, mint az elmúlt harminc év során. Erre minden lehetőség adott, hiszen több mint kétszáz versenyző szeli majd a habokat. Az pedig magától értetődő, hogy a helyszínen kísérem figyelemmel az eseményeket.

 

Bene Vera, a Dunaferr SE úszó szakosztályának vezetője is reménykedik: - Remek versenyre van kilátás, hiszen északi szomszédunktól érkezik a teljes szlovák válogatott, a Kassa, a Trnava, valamint a szerb Zrenjanin, a szlovén Ljubljana, a horvát Eszék, a magyar serdülő válogatott, és mint eddig minden évben, a német Magdeburg csapata. No, és többi magyar egyesület mellett a Dunaferr úszói is megpróbálják kihasználni a hazai pálya előnyeit. Ráadásul az Arany Üst után bő egy héttel, április 10-11-én nálunk rendezik a Budapest Bajnokságot, melyen a teljes felnőtt magyar válogatott keret rész vesz, tehát a közvetlen utánpótlás mezőny után a legnagyobb magyar úszókat is az újvárosi medencében láthatjuk. A 31. Arany Üst Nemzetközi Úszóverseny az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét 2010. március 31-én, 9.45 órakor.

 

Rajtlista - Eredmények

             

Sz.Z.

vissza

 

 2009.12.14.

 

Rövidpályás úszó Európa-bajnokság, Isztambul

Takács Krisztián országos csúccsal hetedik 100 gyorson

 

A szombati napon ismét medencébe csobbantak a magyar úszók Isztambulban. A török fővárosról minden bizonnyal szép emlékekkel távozik majd Takács Krisztián, a dunaújvárosiak úszófenoménje, hiszen ahányszor csak medencébe ugrott, mindig új országos csúccsal szállt ki onnét.

 

Takács Krisztiánt tehát nyugodtan elnevezhetnénk -csúcsdöntögetőnek- is, hiszen valóban sorra adja át a múltnak az egykori országos rekordokat. Szombaton például a 100 méteres gyorsúszásban állított be új csúcsot (21:25). A Dunaferr SE sprintere ezúttal önmagát is meglepte. Teljesítménye valódi áttörésnek számít, ha az elmúlt évek keserű statisztikáit vesszük alapul. Krisztián ugyanis az elmúlt három évben három döntőről maradt le vagy századmásodpercekkel, vagy szétúszásban (és mindig kilencedik lett - nem csoda, ha a kilences számot örök életére meggyűlölte), ezúttal viszont a legerősebb számában: gyorsúszásban 50 és 100 méteren is finalista volt. Sőt, szombaton negyedikként fordult a második ötvenre, végül azonban csak a hetedik lett - persze, hogy újabb országos csúcsot úszva. A 47.31-es időeredménye miatt azonban mégsem örült, mert lehetett volna jobb is. - Úgy elszúrtam a fordulót hetvenöt méternél, ahogyan csak lehetséges. Sajnos ferdén jöttem el a falról, és itt el is ment a még jobb helyezés. Mindegy, a lényeg, hogy végre eljutottam idáig, és úgy érzem, most elindulhat valami.

 

Férfi 100 m gyors, döntő:

1. Amaury Leveaux (francia) 45.56

2. Danyiil Izotov (orosz) 45.70

3. Jevgenyij Lagunov (orosz) 46.06

4. Filippo Magnini (olasz) 46.26

5. Marco Orsi (olasz) 46.55

6. Craig Gibbson (brit) 46.90

7. Takács Krisztián (magyar) 47.31

8. Martin Verner (cseh) 47.34

9.Dimitri Colupaev (német) 47.51

10. Alexandre Agostinho (portugál) 47.77

 

A szombati napot követően a középdöntőben folytatta Dara Eszter (6.) és Bordás Beatrix (19.) 100 pillangón, Szepesi Nikolett 50 háton, valamint Szilágyi Ádám 100 háton. Cseh László 200 pillangón a harmadik legjobb időt érte el az előfutamban, majd miután -ismét húzta a dressz-, a hatodik lett a döntőben. Kisebb hőstettet hajtott végre az élete első felnőtt világversenyén szereplő Pulai Bence, aki 200 pillangón fél órán belül másodszor is rajtkőre kellett állt - szétúszás miatt - és az olasz Benit le tudta győzni. Nagy sikerként élhettük meg, hogy Verrasztó Evelyn a női 100 vegyesen a dobogó második fokára állhatott, míg Mutina Ágnes negyedik helyen zárt 400 gyorson. Emellett még sportdiplomáciai sikerként könyvelhetjük el, hogy a LEN végrehajtó-bizottsága (Büro) véglegesítette Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének (a LEN alelnökének) beszámolója után, hogy továbbra is Budapest a házigazdája a 2010-es úszó Európa-bajnokságnak. Ha úgy tetszik, kétszer nyertük el a rendezés jogát.

 

vissza

 

 2009.11.18.

 

Kilenc Dunaferr érem a rövidpályás bajnokságon

Takács Krisztiánt várja a mesés Isztambul

 

A hétvégén, Százhalombattán rendezték meg a Rövidpályás Országos Bajnokságot, amelyen a Dunaferr-DVSI úszócsapata is rajtkőre állt. A dunaújvárosi különítmény kilenc éremmel és két új csúccsal zárta a versenyt. Soha rosszabbat! A honi küzdelmek azért voltak kiemelten fontosak, mert Kiss László szövetségi kapitány árgus szemekkel figyelte, kit is hív meg a tizenöt fős keretébe, amelyik december közepén az isztambuli Rövidpályás Európa-bajnokságon vesz részt. A piros-fehér egység termése összességében három arany, három ezüst és három bronzérem lett, valamint két országos csúcs is gyarapítja a dicsőségtáblát. A hölgyek közül a legeredményesebb Bordás Beatrix lett, aki új országos csúccsal nyerte az 50 méteres női pillangóúszás döntőjét. A férfiak mezőnyében a legeredményesebb úszónk: Takács Krisztián lett, aki 50 méter gyorson és a 4 x 50 méteres gyorsváltó tagjaként aranyat, az 50 méteres férfi pillangóúszás döntőjében ezüstérmet gyűjtött be. A váltó esetében Takács Krisztián mellett Sincki Ádám, Füzesy Dávid, Szabó Attila állhatott a dobogó legfelső fokára. Nagyszerű eredménynek számít az is, hogy a váltó első tagja, Takács országos csúcsot úszott az első ötven méteren. Szintén sikerként értékelhető a serdülőkorú Szűcs Dóra 400 méteren, vegyes úszásban elért második helye, illetve Szabó Attila 100 méter gyorson megszerzett ezüstérme. A dobogó legalsó fokára léphetett: Sincki Ádám (50 m, 100 m gyors), és Hujj Zsanett (400 m vegyes). A rövidpályás bajnokság legvégén kihirdette a válogatott csapat keretét Kiss László szövetségi kapitány, amelynek természetesen tagja lesz Takács Krisztián is. Az országos bajnokság legnagyobb szenzációja egyébként Cseh László hajjal a fején úszott Európa-csúcsa és Gyurta Dániel csodadressz-szakadása volt. A sportértékét tekintve pedig minden idők legeredményesebb rövidpályás bajnokságán vagyunk túl, hiszen tizenkilenc felnőtt csúcs mellett - a már említett Európa-csúcs - és huszonnégy korosztályos csúcs született. Az OB tehát kiváló főpróbának bizonyult az isztambuli Európa-bajnokság előtt.

 

Eredmények:

 

50 m. férfi gyorsúszás:

1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 0:21,71

3. Sincki Ádám (Dunaferr-DVSI) 0:22,86

6. Szabó Attila (Dunaferr-DVSI) 0:23,65

 

200 m. női vegyesúszás:

1. Verrasztó Evelin (Jövő SC-Veolin) 2:06,98

6. Hujj Zsanett (Dunaferr-DVSI) 2:21,84

 

4x50 m. vegyesváltó:

1. Jövő SC Veolia (Verrasztó Dávid, Gyurtqa Dániel, Hős Péter, Betye Balázs) 1:39,87

4. Dunaferr-DVSI (Szabó Attila, Vízkeleti Péter, Takács Krisztián, Sincki Ádám) 1:43,03

 

50 m. férfi pillangóúszás:

1. Cseh László (Kőbánya SC) 0:23,29 új országos csúcs

2. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 0:23,70

 

100m. férfi gyorsúszás:

1. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 0:48,55

2. Szabó Attila (Dunaferr-DVSI) 0:49,14

3. Sincki Ádám (Dunaferr-DVSI) 0:49,31

 

200 m. női gyorsúszás:

1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 1:59,02 új évjáratos csúcs

8. Hujj Zsanett (Dunaferr-DVSI) 2:07,02

 

100 m. férfi mellúszás:

1. Gyurta Dániel (Jövő SC-Veolin) 0:57,39 új országos csúcs

8. Vízkeleti Péter (Dunaferr-DVSI) 1:04,81

 

800 m. női gyorsúszás:

1. Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 8:27,40 új évjáratos csúcs

8. Szűcs Dóra (Dunaferr-DVSI) 8:59,37

 

50 m. női pillangóúszás:

1. Bordás Beatrix (Dunaferr-DVSI) 0:26,45 új országos csúcs

 

200 m. férfi gyorsúszás:

1. Verrasztó Dávid (Jövő SC-Veolia) 1:48,09

4.  Szabó Attila (Dunaferr-DVSI) 1:52,02

 

400 m. női vegyesúszás:

1. Jakabos Zsuzsanna (ANK ÚK Pécs) 4:34,97

2. Szűcs Dóra (Dunaferr-DVSI) 4:50,77

3. Hujj Zsanett (Dunaferr-DVSI) 4:53,64

 

4x50 m. férfi gyorsváltó:

1. Dunaferr-DVSI (Takács Krisztián, Sincki Ádám, Füzesy Dávid, Szabó Attila) 1:29,81

- a váltó első tagjaként Takács Krisztián 21.49 másodperccel új országos csúcsot úszott

 

Sz.Z.

vissza

 

 2009.08.10.

 

Elkeserítő pechszéria

Krisztián drámai küzdelemben maradt le a döntőről

 

Augusztus másodikán ért véget a római vizes világbajnokság, melyen a magyar úszóválogatott remekül szerepelt, hiszen az összesített éremtáblázaton hat érmével a hetedik helyen zárt. Válogatottunknak két dunaújvárosi tagja is volt: Bordás Beatrix és Takács Krisztián személyében. Takács Krisztián az 50 méteres gyorsúszásban és az 50 méteres pillangóúszásban volt érdekelt. Az első versenynapján 23.97-es egyéni csúcsot úszva a 38. helyen végzett a férfi 50 méteres pillangóúszás előfutamában, így nem jutott az elődöntőbe. Aztán következett a sprinter fő száma, az 50 méter gyors. Az előfutam jól sikerült. Krisztián országos csúcsot jelentő 21.71 másodperces idővel jutott tovább, mégpedig a hetedik legjobb idővel kvalifikálta magát a középdöntőbe. Itt aztán 21.65 másodperccel, új országos rekorddal a Trinidad és Tobagó-i George Bovellel holtversenyben a nyolcadik időt úszta, akivel szétúszásban kellett eldönteniük, ki vehet részt a szám döntőjében. Krisztián ismét (ezúttal 23 századdal) megjavította az önmaga által beállított országos csúcsot, 21.42 másodperces új országos csúcsot úszott a szétúszásban, ám sajnos ez sem volt elég a döntőhöz, mivel a Trinidad és Tobagó-i George Bovell új világbajnoki csúcsot (21.20) úszva legyőzte őt. Pech. Annál is inkább, mert ezen eredménye a világbajnoki döntőben az ötödik helyet jelentette volna. Persze a sportban nincs helye a lehetnek. A Krisztiánt legyőző Bovell a hetedik lett, míg a győztes brazil Cesar Cielo Filho új világcsúccsal (21.08) nyert. Krisztián pedig drámai küzdelemben maradt le újra a döntőről, s lett kilencedik, csakúgy, mint Debrecenben, a rövid pályás Európa-bajnokságon (itt is szétúszásban kapott ki), vagy Pekingben az olimpián, ahol a kilencedik legjobb időt úszta. A másik dunaújvárosi úszó: Bordás Beatrix az 50 méteres női pillangóúszásban állt rajtkőre, de nem sikerült továbbjutnia a középdöntőbe. Ideje 27.13 lett, amely a 35. helyre volt elegendő.

 

A Dunaferr úszóinak edzőjét: Berzlánovits Évát kértük, értékelje a sportolók teljesítményét.

- Krisztián teljesítménye ragyogó volt, hiszen háromszor is új csúcsot úszott, amely, mint tudjuk, nem volt elég a döntőhöz, pedig a döntőben akár az ötödik is lehetett volna ezzel az eredménnyel. Nem csoda, ha nagyon elkeseredett Krisztián. Most egy hónap pihenő következik, majd összedugjuk a fejünket, hogy egyeztessük elképzeléseinket a jövőre vonatkozóan, hiszen 2010-ben Budapesten lesz az Európa-bajnokság. Bordás Beatrix elmaradt legjobb idejétől, de neki még szoknia kell a felnőttek mezőnyét, hiszen első felnőtt világversenye volt ez, s kissé megilletődötten úszott. Példaképével, a svéd Therese Alshammarral egy futamban versenyzett, s nem tudta magát függetleníteni e ténytől. Az ifik mezőnyében már neve volt Beatrixnek, ám a nagyok között - még a magyar csapatban is - egyelőre nem ő a kiemelkedő sportoló, s ezt is szokni kell.

 

Sz.Z.

vissza

 

 2009.07.27.

 

Vízkeleti Péter negyedik lett száz mellen

Három úszónk járt az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon

 

Július 15. és 25. között került megrendezésre a X. Nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), amelyen három dunaújvárosi úszó: Szűcs Dóra, Vízkeleti Péter és Füzessy Dávid képviselte a Dunaferr Sportegyesületet. A kétévente rendezendő játékokon az idén immáron tizedszer mérték össze képességeiket a legtehetségesebb ifjú sportolók. A finnországi Tampere városában a hatvanhat tagú magyar csapat tagja volt az említett három újvárosi úszó, akik remek eredményeket értek el. Hétfőn július 20-án kezdődtek meg az úszók versenyei, ahol elsőként Szűcs Dóra mutatkozott be, méghozzá a 4x100-as gyorsváltó tagjaként. A magyar válogatott (Szűcs, Mor Baranyai Erika, Joó Sára, Schmiederhoffer Dia) összeállításban megnyerte a második előfutamot, így bejutott az esti fináléba. Itt, aztán a hetedik helyen értek célba, a győztes francia válogatott mindössze hét másodperccel ért el jobb időt. Másnap tovább folytatódott az EYOF-on az úszóversenyek sora. A 200 méteres mellúszásban Vízkeleti Péter a tízedik időt érte el, így nem jutott az A-döntőbe. Az előfutamában a harmadik helyen csapott be célba, de jónak számító időeredménye mégsem volt elég az A-döntőre, így a B-döntőben készült javításra. Ez sikerült is, mert Péter faragott az elődöntőben elért idejéből, és a második helyen ért célba, ami összesítésben a tízedik helyezést jelentette számára. A 4x200-as mix-váltó különlegessége, hogy két-két fiú és lány alkotja a csapatot. Ebben a számban a dunaújvárosi Szűcs Dóra és Füzessy Dávid is részt vett, Schmiederhoffer Diana, és Csütörtöki Marcell társaságában. Egységük viszont a nyolcadikként kvalifikálta magát az esti fináléba, ahol azonban sajnos nem tudott előrébb lépni, így nyolcadikként zárták ezt a számot. Ezt követően Vízkeleti Péter bejutott a fináléba a százméteres mellúszásban. A döntőben azután remek eredményt elérve, éppen csak lemaradva a dobogóról, a negyedik helyen csapott célba. Teljesítménye nagyszerű, s bár érmet nem, de pontokat szerzett a magyar csapatnak. Az utolsó versenynapon július 24-én Füzessy Dávid, a másik dunaújvárosi fiú ugrott vízbe, a kétszáz méteres gyorsúszás mezőnyében. Az előfutam ellenben nem sikerült túl jól, nem sikerült bekerülni az A-döntőbe,  s végül a kisdöntőben a negyedikként célba érve a tizenkettedik lett.

 

Sz.Z.

vissza

 

 2009.07.15.

 

Krisztiánnak nem hozott szerencsét a csodadressz

Kizárták a versenyből

 

A június végén megrendezett Allianz CXI. Országos Bajnokságon, amelyet Egerben Széchy Tamás emlékének szenteltek, remek eredményeket ért el a Dunaferr SE úszója: Takács Krisztián, aki fájós keze ellenére is megvédte országos bajnoki címét az 50 méter gyorsúszásban, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a 4x100 méteres, illetve a 4x200 méteres férfi gyorsváltó tagjaként. A belgrádi medencében azonban nem termett számára babér. A július 4 és 11 között megrendezett egyetemisták és főiskolások seregszemléjén Krisztián arra készült, hogy végre dobogóra áll, azaz nem vette félvállról a versenyt. Ennek érdekében a középdöntőre egy kölcsönkapott csodadresszben készült remekelni, ám az elöl szakadt volt, így alávett egy úszónadrágot, amelyet azonban a szabályok nem engednek. A bírók azonban engedték, de a 22.24-es idő ellenére a táv végeztével mégis kizárták az újvárosi fiút. Krisztián így nem fejezhette be a versenyt, pedig idejével esélyes volt álmai beteljesítésére. Öröm az ürömben, hogy az úszó elmondása szerint nagyszerű versenyezni a csodadresszben, s keze is gyorsan javul, már nem érez fájdalmat. Ezzel olimpikonunk immáron minden erejével a római vizes világbajnokságra összpontosíthat, hiszen 50 m gyorsúszásban és az 50 méteres pillangóúszásban is képviseli hazánk színeit. Krisztiánon kívül a Dunaferrből a válogatott tagja lesz Bordás Beatrix is, aki az 50 méteres pillangóúszásban igyekszik tudása legjavát hozni. A tizenhat tagú magyar úszócsapat a héten elutazott a július 18-án kezdődő világjátékokra.

 

Sz.Z.

vissza

 

 2009.07.07.

 

Takács Krisztián fél kézzel is bajnok lett

Sérülten is a legjobb

 

A múlt héten befejeződött Allianz CXI. Országos Bajnokságon, amelyet Egerben rendeztek, Széchy Tamás emlékére, szép eredményekkel zárt a Dunaferr SE úszószakosztálya. A 4x100-as gyorsváltó - Szabó Attila, Sincki Ádám, Takács Krisztián, Füzesy Dávid - és Bordás Beatrix 50 méteres pillangóúszásban ezüstérmet szerzett, míg a könyökével bajlódó Takács Krisztián 50 méter gyorson maga mögé utasította a mezőnyt. Bronzérmes lett a 4x200 méteres fiú gyorsváltó (a csapat tagja: Füzesy Dávid, Szabó Attila, Sincki Ádám és Takács Krisztián volt). Takács Krisztián fájós könyökével tehát egyaránt egy-egy érmet gyűjtött az országos bajnokság döntőiben. Őt kérdeztem a részletekről:

 

1. Mi történt a könyököddel?

- Az egyik erőnléti edzést követően a levezető feladatot hajtottuk végre, amikor éreztem, baj van. A könyököm tájékán éles fájdalom hasított belém. Az országos bajnokságot nem hagyhattam ki, közeleg a vébé és vidékről ezt a luxust - még sérülten sem - engedhetem meg magamnak. Ezért sérülten vállaltam a versenyzést. Két orvos is megvizsgált, kaptam is injekciókat, de már csak a versenyt követően derült ki, hogy nem a könyökömmel volt gond, hanem a tricepszem szakadt be. Azóta egy harmadik orvos kezel, és már kezd javulni a kezem, enyhül a fájdalmam. Már fel tudom emelni is, pedig a verseny előtt egy poharat sem tudtam megfogni.

 

2. A verseny közben mit éreztél ebből?

- Az 50 méter gyorson is fájt, de szerencsére ott annyira nem éreztem, ám a pillangónál más jellegű mozdulatok miatt jobban előjött a fájdalom. Másrészt Cseh Laci olyan kirobbanó formában volt, hogy egészségesen is becsületemre vált volna, ha megszorítom.

 

3. Arany-, ezüst-, és bronzérem azért sérülten nem olyan rossz eredmény egy országos bajnokságon.

- Valóban örültem annak, hogy sikerült megvédenem az országos bajnoki címem. Az ezüst- és a bronzérem pedig rendkívül nagy öröm. A fiúkkal régóta készültünk egy kiugró eredményre, s most sikerült elcsípnünk a dobogós helyezéseket.

 

3+1. Hogyan tovább?

- Az edzésmunkában alaposan visszavetett a sérülés. Előtte keményen kondiztam, kilenc centi jött fel, ami a sérülés után majdnem el is fogyott. Sokáig csak tapostam, ez pedig nem szolgálta a minőségi felkészülésemet. Remélem, mielőbb erősíthetek, és gyorsíthatok, hogy megvalósítsam terveimet. Július végén világbajnokság, szeretnék addigra teljesen felépülni, hogy mindenképpen a legjobb formám közelében legyek. Jó lenne már egy döntőt úszni, s nem csak a kilencedik helyen végezni.

 

Szóládi Zoltán

vissza

 

 2009.06.30.

 

Takács Krisztián nyert ötven gyorson

Bordás Beatrix ezüstérmes


Eger - További érmekkel gazdagodott a Dunaferr SE úszóinak éremkollekciója, amelyet az országos bajnokság küzdelmei során gyűjtöttek össze. Érthető volt a várakozás, hiszen legerősebb számában, ötven gyorson Takács Krisztián, míg ötven pillangón Bordás Beatrix számított esélyesnek. Nos, Bordás végül csak második lett Dara Eszter mögött, de a könyökével bajlódó Takács maga mögé utasította a mezőnyt. Maga az érintett is jónak tartja produkcióját, illetve elért idejét, különösen annak tükrében, hogy a sérülés mellett kemény edzésekkel a háta mögött érkezett. Persze nem szabad megfeledkezni a többiekről sem, ugyanis nemcsak ők ketten szerepeltek a döntőkben. A fiúknál Sincki Ádám és Szabó Attila is eljutott a fináléig, előbbi negyedik, utóbbi nyolcadik lett. Bordás mellett a másik dunaújvárosi Hornyák Judit volt, aki a hatodik helyen fejezte be futamot. A legjobb nyolc között a 4x200 méteres fiú gyorsváltó bronzérmes lett, a csapat tagja Füzesy Dávid, Szabó Attila, Sincki Ádám és Takács Krisztián volt. A lányoknál a 4x100 méteres gyorsváltó szerzett nyolcadik helyet, Hornyák Judit, Szűcs Dóra, Orova Gréta és Őrsi Barbara felállásban. A száz méteres gyorsúszás eredményhirdetésére is hivatalos volt Dunaferr-DVSI versenyző, mégpedig Sincki Ádám személyében, aki a dobogó harmadik fokára állhatott fel ebben a számban. A győztes az a Kozma Dominik lett, aki Arena X-Gilde csodadresszében szerepelt, s hatalmas egyéni és korosztályos országos csúcsot repesztett benne. Kozma 49,55 alatt ért célba, majd egy másodpercet faragva ezzel a legjobb időeredményén. Sincki ideje ezzel szemben, csodaruha nélkül, 50,93 másodperc volt.

 

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap http://www.dh-online.hu/sport-elvonal/

Megjelenés dátuma: 2009. június 29. 04:29
Szerző: Gallai Péter

 

vissza

 

 2009.05.26.

 

Ljubljana nemzetközi úszóverseny eredményei

2009. május 9-10.

 

A Dunaferr SE 7 fős csapata Ljubljanában versenyzett a hétvégén Kovács József edző vezetésével. A mezőnyt szlovén klubcsapatok valamint az orosz válogatott alkották. Úszóink eredményesen szerepeltek, mindenkinek dobogós helyezést sikerült elérnie.

 

Eredmények:

 

Szabó Attila

100m pillangó VI. hely, 100m gyors IV. hely, 200m pillangó I. hely

 

Hornyák Judit

100m pillangó IV. hely, 100m gyors VIII. hely, 200m pillangó III. hely

 

Szűcs Dóra

100m pillangó I. hely, 400m gyors I. hely, 200m mell II. hely, 200m pillangó I. hely

 

Szakács Mínea

100m pillangó II. hely, 400m gyors III. hely, 800m gyors II. hely

 

Orova Gréta

100m mell II. hely, 100m gyors II. hely, 200m mell I. hely

 

Nagy Vivien

100m mell IV. hely, 200m mell II. hely

 

Hóbor Vivien

100m hát III. hely, 200m hát II. hely

 

A pozsonyi úszóverseny (2009. május 8-10.) jegyzőkönyve.

 

 

 

 

vissza

 

 2009.04.16.

 

XXX. Arany Üst: jubileum, és kirobbanó sikersztori

Pille- és sztárparádé az uszodában

 

Jubileumi Arany Üst úszófesztivál zajlott a múlt héten szerdától péntekig a Fabó Éva Sportuszodában. Az immáron XXX. Arany Üst Nemzetközi Úszóverseny több újdonságot is tartogatott a versenyzők és az érdeklődők számára. Idén ugyanis nem csak a serdülő, hanem a gyermek korosztályú sportolók is rajtkőre álltak. Az pedig már a megszokott módon történt, hogy délelőttönként az előfutamokat, délután négy órától pedig a döntőket rendezték meg. Azonban az utolsó nap, és talán az egész verseny legnagyobb sportcsemegéjének egy másik újdonság számított: a Pille Parádé, amely a magyar úszótársadalom színét-javát megmozgatta. De haladjunk csak szépen időrendben.

 

A nyitónapon

Dr. Kálmán András megnyitóját követően Kovács Tamás, a Dunaferr SE úszóinak szakosztályelnöke jutalmazta meg a tavalyi év legjobbjainak választott dunaújvárosi úszókat: Szűcs Dórát és Vízkeleti Pétert. Aztán azonnal a vízbe vetették magukat a versenyzők, akik a szlovák, a szlovén, és a magyar serdülő- és gyermekválogatott tagjai mellett a legpatinásabb magyar klubcsapatoktól, illetve a Ljubljana, a Kassa, és az elmaradhatatlan Magdeburg városából érkeztek településünkre. A dunaújvárosi érdekeltségű eredményeket tekintve a frissen díjazott Szűcs Dóra 200 és 800 m gyorson harmadik, ill. második, Vízkeleti Péter pedig a második lett 200 méter mellen. Füzesy Dávid - igaz, a magyar válogatott színeiben - 200 m gyorson megszerezte az első dunaújvárosi aranyérmet, míg a 4x100-as fiúváltó (Kovács Máté, Lakatos Imre, Balogh Zsolt, Vörös Benjemin) bronzérmet szerzett. A leány vegyesváltó (Szűcs Dóra, Tokaj Dóra, Joó Réka, Müller Melitta) negyedikként zárt, csakúgy, mint Vörös Flóra. S még nem volt vége! Az aranyérmes, 4x100 méteres magyar válogatott vegyesváltó tagja volt Vízkeleti Péter, így a Dunaferr-DVSI edzői, a szakosztály vezetői elégedettek voltak az első nap eredményeivel.

 

A második napon

Újabb aranyérmet szerzett a Dunaferr-DVSI! Vízkeleti Péter a 100 méteres fiú mellúszás döntőjében csapott elsőként a célba. De a második napon az ifjú tehetségek újvárosi döntősei szintén remekeltek. A 100 méteres gyorsúszásban Füzesy Dávid negyedik, Vörös Benjamin hetedik lett. A gyermekek korosztályában 100 gyorson Vörös Flóra szerzett bronzérmet, 200 háton Winkler Máté hatodik helyet. A serdülőknél 100 gyorson Szűcs Dóra bronzérmesként, 200 pillangón Balogh Zsolt ötödikként csapott célba. A 4x100-as fiúváltó (Vörös, Vízkeleti, Lakatos Imre, Füzesy) a második, ugyanezen a távon a gyermek lányváltó (Vörös Flóra, Farkas Éva, Rácz Judit, Pál Nóra) az ötödik, a serdülő váltó pedig (Tokaj Dóra, Szűcs D., Joó Réka, Müller Melitta) a kilencedik helyen zárt.

 

A harmadik, záró nap eseményei

Kezdjük az érmesekkel: 400 m gyorsúszásban - a válogatott színeiben - Füzesy Dávid másodikként, 100 m pillangóban Balogh Zsolt harmadikként, ugyanebben a számban Vörös Benjamin negyedikként csapott célba, míg Szűcs Dóra (ugyancsak a nemzeti színekben) 400 m vegyesen lett aranyérmes. Aranyérmesként zárt mindkét 4x200 méteres magyar gyorsváltó, s ezek tagjaként címeres dresszben úszva: Füzesy Dávid és Szűcs Dóra is. Ebben a számban a válogatott mögött második lett a Dunaferr-DVSI csapata (Balogh Zs., Lakatos I., Vízkeleti P., Vörös B.). 400 méteres gyorsúszásban Winkler Máté hetedik lett, 100 méter háton Vörös Flóra ezüstérmes, míg gyermek korosztályban, a 4x200 méteres gyorsúszásban beezüstöződtek a dunaújvárosi lányok (Vörös F., Farkas É., Rácz J., Pál N.). De a zárónap délutánján került sor az En-Invest Pille Parádéra is, amelyen világ- és Európa-bajnokok, valamint olimpiai érmesek (Cseh László, Gyurta Dániel, Verrasztó Evelin, Dara Eszter, Takács Krisztián, Bordás Beatrix) ugrottak a vízbe, hogy taktikai felkészültségükből és erőnlétükből vizsgázzanak, no meg, hogy eldöntsék a különleges bajnok kilétét. A verseny egyébként nem csupán látványos show-elem volt, hiszen a sportolók az elért eredményük szerint részesülhettek a 450 ezer forint összegű pénzdíjból. A verseny érdekessége az volt, hogy a 100 méteres pillangóúszást követően (melyből 50-50 méter jutott a párok tagjaira) az utolsó duó búcsúzni kényszerült. A küzdelem aztán két perc pihenő után folytatódott. Elsőként a Bordás Péter-Balogh Vanessza páros esett ki, majd sorban a többiek: Kiss Gergő-Kiss Kata, Bozsa Bence-Tompa Orsolya, Dajka Ádám-Kapás Boglárka, és végül Gyurta Dániel-Dobár Éva kettőse. Utóbbiak éppen a dunaújvárosi párossal harcoltak a bennmaradásért. Az utolsó három duónak így csak a dobogós helyek sorsát kellett eldöntenie. A döntőben aztán a harmadik hely a Dunaferr úszóinak: Bordás Beatrix-Takács Krisztián párosnak jutott, a második a Hős Péter-Verrasztó Evelyn, a győztes pedig a Cseh László-Dara Eszter páros lett. A közönségsikert arató versenyszámot követően ritkán látható gyermek- és szurkolóhad vette körül a kiváló úszókat, akik örömmel tettek eleget az autogramosztás és a családi albumokba kívánkozó fényképkészítés édes terhének.

 

Eredmények

 

Aranyló Üst-cseppek

Güttler Károly, az ifjúsági válogatott szakvezetője: - Igazi, jubileumhoz méltó verseny volt az idei Arany Üst. Mind a Pille verseny, mind az, hogy két korosztály indulhatott, nagyon jó kezdeményezés volt. A pénzdíjas verseny feldobta a hangulatot, gratulálok az ötletgazdáknak! Egykoron még jómagam is úsztam itt, s nem csak sportolóként, de ma már szakemberként is vállalom: kiváló megmérettetésnek tartom ezt az úszófesztivált. Az eredményességet is szem előtt tartva pedig elmondhatom: a válogatott versenyzők többnyire jól szerepeltek, de sajnos vannak még foltok a csapat egyes helyein. A szervezés, a színvonal remek volt, ezt nehéz lesz jövőre felülmúlni.

 

Cseh László: - Készültünk rá, hogy nehéz lesz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ezért is örülök a győzelemnek. Versenyről érkeztünk, ezért különösebben nem készültünk a Pille-számra. Azt azonban megbeszéltük, hogy az elején lazábban úszunk, s a végére próbáljuk meg beleadni minden erőnket. Ha nehezen is, de sikerült. Külföldön szerepeltem már hasonlón, de az nem páros, hanem egyéni megmérettetés volt. A szám életre hívását nagyon jó kezdeményezésnek tartom, nagyon színessé teszi a szokványos versenyeket.

 

Takács Krisztián: - Mivel én kimondottan sprinter vagyok, ezért számítottam rá, hogy a hosszabb távon szereplők előnyben lesznek. A harmadik helyezésünkkel elégedett vagyok, nagyon fárasztó verseny volt, sokat kivett belőlünk. Természetesen edzőnkről: Berzlánovits Éváról sem feledkezünk el, később meghívjuk majd - egy fagyira - mosolygott az olimpikon.

 

Bordás Beatrix, szűkszavúan annyit mondott csak: - Kemény verseny volt, nagyon fárasztó.

 

Berzlánovits Éva, a duó edzője: - Látványos, jó verseny volt. Elégedett vagyok versenyzőimmel. Készülni igazából nem lehetett a Pille számra, bár előző nap úsztunk hasonló módon néhány hosszt. De ebben a számban nem csak az erőnlét, és az állóképesség, hanem a taktika is számított, mert elsősorban - legalábbis az elején - nem a győzelem, hanem a bennmaradás volt a lényeg.

 

Bene Vera egykori versenyző, idén főszervezőként értékelte a versenyt: - Úgy érzem, abszolút sikerként értékelhető a XXX. Arany Üst verseny. A visszajelzések és az eredmények alapján is elmondhatom: elégedett vagyok. A válogatottban és a Dunaferrben is sikeresen szerepeltek versenyzőink, s ez is örömre ad okot. A Pille Parádé is meghozta a várt sikert, beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Azt mondom, soha rosszabb versenyünk ne legyen!

 

Szóládi Zoltán

vissza

  

 2009.04.10.

 

Exkluzív sportcsemegét láthatunk pénteken délután az uszodában

Sztár- és Pille-parádé a legjobb magyar úszókkal

 

Újabb mérföldkőhöz érkezett Európa legnagyobb utánpótlás úszóversenye: az Arany Üst, mely idén immáron harmincadik alkalommal nyitotta meg kapuit. Az egykori trentói seregszemle elmaradása után a kontinens legnépesebb és legjelentősebb versenyévé előlépett megmérettetésre idén is szép számú nevezés érkezett, hiszen közel kétszáz ifjú tehetség méri össze erejét a három nap alatt. Városunk vendégei, a Fabó Éva Sportuszoda benépesítői a magyar serdülő- és gyermekválogatott tagjai mellett a legnívósabb magyar klubcsapatok úszói, de a szlovén és a szlovák válogatott is képviselteti magát az úszófesztiválon. A klubcsapatok közül a Ljubljana, a Kassa, és az elmaradhatatlan német Magdeburg is üde színfoltja lehet a 30. Arany Üstnek. Érdekesség egyébként, hogy a magdeburgiak Dunaújvárosba szinte hazajárnak, hiszen ők az egyetlenek, a maguk nemében igazi rekorderek, mert mind a harminc versenyen részt vettek. A Dunaferr SE versenyzői közül: Vízkeleti Péter, Szűcs Dóra, és Füzessy Dávid a magyar válogatottban szerepelnek, ezért velük szemben elvárásként fogalmazódik meg az eredményes szereplés, hiszen az Üst egyben válogató is a nyári tamperei EYOF-versenyre.

 

Bene Vera, a Dunaferr SE úszó szakosztályának vezetője a jubileumi verseny újdonságainak a részleteibe is beavatott minket. - Idén több különlegességgel is készültünk. Az eddig a szokványosan serdülők cikluszáró versenyének számító viadalt kibővítettük, s mostantól már a gyermek korosztály versenyzői előtt is nyitott a pálya. Ezért kissé módosult a rendezés is. Az előfutamokat délelőttönként együtt ússza a két korosztály, míg délután a legjobb nyolc-nyolc versenyző ússza a korosztályonkénti döntőket. Szintén új és remélhetőleg közönségcsalogató versenyszám lesz a Pille Parádé, amelyre péntek délután háromnegyed öttől kerül sor. A verseny meghívásos, s összesen nyolc csapat vesz részt rajta. Minden csapatot egy fiú és egy lány alkot majd, s mindketten 50 méter pillét úsznak, tehát összesen 100 métert kell megtenniük pillangóúszásban. Érdekesség lesz, hogy minden egyes futam után az utolsó pár kiesik, míg a többiek tovább vetélkednek, s így megy ez egészen a győztes pár kilétének kiderüléséig. Nagy öröm számunkra, hogy a versenyre Magyarország krémjét sikerült megnyernünk, köztük pekingi bajnokokat, illetve az úszósport színe-javát. A versenyszám ötletét az adta, hogy Dunaújváros legjobbjait: Takács Krisztiánt és Bordás Beatrixot soha sem láthatják versenyezni a dunaújvárosi sportbarátok, s szerettünk volna erre tétversenyen alkalmat adni. A viadal rangját növeli, hogy a verseny pénzdíjas, 450 ezer forint összdíjazású, melyre hazánkban kevés példa akad. Igazi sportcsemegére van tehát kilátás, amely minden korosztály számára vonzó program lehet, hiszen a dunaújvárosi úszókért szorítók, a világklasszisokra kíváncsiak, és a példaképüket testközelből látható úszópalánták egyaránt megtalálhatják számításukat. Várjuk hát a szurkolókat, hiszen a belépés díjtalan! Buzdítsuk együtt úszóinkat!

 

A Pille Parádé verseny párosai:

Takács Krisztián - Bordás Beatrix (Dunaferr SE)

Cseh László - Dara Eszter (Kőbánya)

Hős Péter - Verrasztó Evelin (Jövő SC)

Bozsa Bence - Tompa Orsolya (Jövő SC)

Gyurta Dániel - Mutina Ágnes (Jövő SC)

Kiss Gergő - Kiss Kata (Ajka)

Bordás Péter - Balogh Vanessa (FTC)

Dajka Ádám - Kapás Boglárka (BVSC)

 

Szóládi Zoltán

vissza

  

 2009.02.25.

 

Felhívás

XXX. Arany Üst úszóverseny

 

Kedves Sportbarátaink!

 

Az Arany Üst Szervezőbizottsága a Magyar Úszószövetséggel egyetértésben megrendezi a XXX. Arany Üst versenyt a Sport XXI. Kupáért a 1995-96-ban született fiúk és az 1997-98-ban született lányversenyzők részére. A verseny keretében a két verseny résztvevői az előfutamokban együtt úsznak a délutáni döntőkben viszont külön-külön döntőt rendezünk a két verseny legjobbjai részére. A versenykiírásban is látható, hogy a döntő résztvevői külön-külön kerülnek díjazásra. A megnövekedett létszám miatt csak az adott korosztályok résztvevői indulhatnak és a megadott szintidőt be kell tartani. Kérünk mindenkit, hogy szállásfoglalását minél előbb szervezőbizottságunk részére megküldeni szíveskedjen, mert sajnos városunk kötött szállodai elhelyezéssel rendelkezik.

 

Megértésüket köszönjük és nevezésüket várjuk!

 

XXX. ARANY ÜST NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása

 

XXX. ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása

 

Szállás, étkezés igénylőlap

 

Nevezési lap

 

Üdvözlettel: Arany Üst Szervezőbizottsága

vissza

 

 2009.01.30.

 

Sikeres évet zárt a Dunaferr úszószakosztálya

Utánpótlás-nevelés és világbajnokság a fókuszban

 

A tavalyi esztendő januárjában kapcsolódott a Dunaferr SE úszó szakosztályának munkájába Bene Vera, aki nyolc hónapon át együtt irányította a munkát Perjámosiné Tóth Erzsébettel, a szakosztály édesanyjával. Augusztusban aztán a nyugállományba vonuló mesteredző nyomdokaiba lépett. A fiatal sportvezetővel a 2008-as bajnoki évadot értékeltük az elvárások és az eredmények tekintetében.

 

Miként fogadta és hogyan élte meg a felkérést a szakosztály vezetésére?

- Korábban jómagam is úsztam, sőt 18 éves koromtól - kisebb-nagyobb megszakításokkal - hat éven át tevékenykedtem a klubnál úszóedzőként, tehát nem várt abszolút ismeretlen feladat rám. Erzsébetről tudtam, hogy nyugdíjba készül, és ugyan a köztes időszak komoly feladatokat rótt ránk, igyekeztem tanulóidőként felhasználni ezt a ciklust. Előtte a gyermekemmel otthon voltam gyesen, s maga a felkérés természetesen nagy megtiszteltetésként és egyszerre kihívásként is talált rám.

 

Milyen égető feladatokkal kellett szembenézniük?

- Az egyik legfontosabb és legégetőbb feladatunk az utánpótlás megszervezése volt, a Vasvári iskolában az első osztályosok beiskolázása, illetve az ötödikeseknél a meggyőző tevékenység, hogy ne hagyják abba az úszást. Az uszodában ugyanis jó helyen vannak, egy csodálatos, alapsportágban megőrzik kondíciójukat, és minden lehetőségük adott, hogy élsportolókká váljanak. Mint ismert az utánpótlásunk két részre osztott, az alsó tagozatosok a DVSI-ben, mag a felsősök a Dunaferr SE keretein belül sportolnak. Célkitűzésünk, hogy évről évre minél több versenyen vegyünk részt, lehetőséget biztosítva a versenyzésre, a tapasztalatszerzésre egyaránt. Ez a 2008-as esztendőben maradéktalanul sikerült, hiszen sportolóink Szlovákiában, Olaszországban és Németországban is a rajtkőre állhattak. Persze ezen célkitűzés megvalósítása egyre nagyobb költségeket emészt fel, ugyanis a szállás, utazás, a nevezési díjak és az étkezés sem olcsó ma már.

 

Milyen háttér áll a szakosztály rendelkezésére?

- A fő támogatónk: az ISD Dunaferr Zrt. és a Sportiskolán keresztül az önkormányzat lehetővé teszi a napi munkához és a versenyeztetéshez szükséges feltételek biztosítását. Az uszoda, mint helyszín, kiváló lehetőséget nyújt az edzéseinkhez, ellenben a szárazedzésekhez nem ártana egy jól felszerelt edzőterem. Szakosztályunk alapelve, hogy a pici gyermekeket rendszeres edzésre, testmozgásra szoktassuk, valamint a négy alapvető úszásnemre megtanítsuk. Az alapvető technikai tudás elsajátítása után megismertetjük a versenyzéssel, de nem célunk, hogy kicsiként kihajtsuk őket, mert azt valljuk, hogy a tehetség kevesebb verseny alatt is megmutatkozik. Ötödik osztálytól pedig már napi két edzéssel tovább növelhetjük az esélyeiket, hogy ezt a sportágat tekintsék magukénak. Az úszás monoton sportág, és emellett kemény munkát igényel, ezért mindez nem könnyű feladat. Ezek megvalósításához szerencsére megfelelő személyi feltételekkel rendelkezünk, edzőink szakedzői végzettségűek, egyikük pedig most végzi tanulmányait a Testnevelési Egyetemen.

 

Milyen volt a tavalyi évben az úszók eredményessége?

- Az utánpótlás korosztályokban magyar bajnokaink voltak, mind egyéniben, mind váltóban. Ez a mai világban nem kis siker. Természetesen, korosztályok szerint is kiemelhetők versenyzőink. A legkisebbek közül kiválóan szerepelt a versenyeken és példaértékű edzésmunkát végzett: Selmeci Levente, Kremm Attila, Vörös Valentina, Sós Luca, Szőlősi Martin, Marosi Virág, és Vörös Flóra. A serdülők közül: Vízkeleti Péter, Füzessy Dávid, nemzetközi versenyeken is bizonyította tehetségét, és nagy ígéret Szűcs Dóra, valamint a leányváltónk, akik az országos bajnokságon állhattak dobogóra. Legeredményesebb ifjúsági versenyzőnk: Bordás Beatrix volt, aki korosztályos magyar bajnok és ifjúsági Európa-bajnok, valamint Európa-bajnoki harmadik és a felnőtt országos bajnokságon dobogós helyezést ért el. A felnőttek mezőnyében Sincki Ádám és Takács Krisztián nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Krisztián a felnőtt országos bajnokságon a legeredményesebb úszónak bizonyult, ami sprinterként külön öröm volt mindannyiunk számára. A magyar bajnoki címét a rövidpályás bajnokságban is megismételte, s a pekingi olimpián a kilencedik helyen végzett - új magyar csúccsal. De ugyancsak bajnoki címnek örülhettünk a férfi gyorsváltónk kapcsán (Takács, Sincki, Szabó Attila, Füzessy) a nyári és a rövidpályás országos bajnokságon is.

 

Az idei évben milyen célokat, elvárásokat fogalmaztak meg?

- Szeretnénk 2009-ben is hasonlóan eredményes évet zárni, mint a 2008-as volt. Ebben az évben világbajnokság lesz, melyre két válogatott kerettagunk: Bordás Beatrix és Takács Krisztián már javában készül. De a serdülőktől, az ifiktől is érmeket remélünk. Bízunk benne, hogy működési feltételeink - támogatóinknak köszönhetően - biztosítottak lesznek. De idén kerül sor a 30. Arany Üst úszófesztiválra is, amely Perjámosi Sándor hathatós közreműködésével kerül majd megrendezésre. A jövőt vizsgálván mindenkit arra bíztatok, hozza úszni a gyermekét, hogy megszerethesse ezt a nagyszerű sportágat! Az úszás ugyanis alapsportág, amely fegyelemre, pontosságra szoktat, és közvetve egészséges életmódra nevel.

 

Szóládi Zoltán

vissza

 

 2008.12.19.

 

Takács Krisztián egyéni legjobbjával sem jutott a döntőbe

Bordás Beatrix megszorította honfitársát is

 

Csütörtöktől vasárnapig tartott a horvátországi Rijeka városában a rövidpályás úszó Európa-bajnokság, amelyen két dunaújvárosi sportolóért szoríthattunk. A Dunaferr-DVSI két ifjú klasszisa: Bordás Beatrix és Takács Krisztián szerepelt ugyanis a magyar válogatottban - felemás sikerrel. A XII. rövidpályás Európa-bajnokságon negyven ország ötszázharminc versenyzője vett részt. Az első napon az olimpiai kilencedik helyen végző Takács Krisztián ugrott a vízbe, s az 50 méteres gyorsúszásban igyekezett kivívni a döntős helyezést. Krisztián beleadott apait-anyait, és a pekingi 21,84 másodperces akkori új országos csúcsát is megjavított egy századdal (21,83), mégsem ért semmit új egyéni rekordja. Sajnos, mezőnye olyan szoros volt, hogy nem folytathatta a versenyt, így az egy esztendővel ezelőtt még ötödik helyet érő időeredménye most csak a huszonkettedik helyre volt elegendő. A számhoz tartozó információ, hogy a győzelmet a francia Amery Leveaux nyerte - új világrekorddal.  Krisztián aztán másnap - a gyengébbik számában - a száz méteres gyorsúszásban szállt medencébe, és a 48.90-es időeredményével a negyvenkettedik helyen végzett. A 4x50 méteres váltóban újra drukkolhattunk a sprinternek, de a Cseh, Gyurta, Kovács N., Takács összetételű kvartett a futamában csak a negyedik lett, így összesítésben a tizenegyedik helyen végeztek. Krisztián egyébként ismét javított egyéni legjobbján, 21,30-cal, míg a váltó 1.37.38-cal új országos csúcsot ért el. A másik újvárosi versenyző: Bordás Beatrix honfitársával: Dara Eszterrel is megküzdött. Kettejük közül került ugyanis ki a váltó negyedik tagja, s mivel Dara öt századdal jobb időt úszott, a mi lányunk eredeti számaira koncentrálhatott. Ennek azonban meg is lett az eredménye, hiszen az ötven méter pillangón a tizenötödikként végzett, 26.71 másodperces eredménye pedig a régi országos csúcson belül volt. Mindent egybevetve az alapvető elvárás, hogy egyéni csúcsaikat hozzák a versenyzők, sikerült, igaz, ez most a végső üdvösséghez kevésnek bizonyult.

 

FavoritOnline

vissza

 

 2008.11.20.

 

Takács Krisztián lett a legeredményesebb újvárosi úszó

A rövidpályás ob csak felkészülési állomás volt

 

A hétvégén a vadonatúj százhalombattai uszodában zajlott az V. Allianz Rövidpályás Országos Bajnokság, ahol természetesen a Dunaferr-DVSI úszói is rajthoz álltak. A gyönyörű sportlétesítményt a verseny előtt adta át Kovács Ágnes olimpiai-, világ és Európa-bajnok úszónő és Török Ottó sport szakállamtitkár. A rövidpályás úszóbajnokság kvalifikálós versenyként szerepelt a versenynaptárban, de már előzetesen tudtuk, hogy a decemberi Európa-bajnokságon - az eddigi eredményeik alapján - Takács Krisztián és Bordás Beatrix mindenképpen szerepel. Ezért tétje - valójában - a három napos úszófesztiválnak a fiatalabb versenyzők számára volt. Ennek megfelelően a fő célok megvalósulása az idei utolsó nagy versenyre: a Rijekában megrendezendő Európa-bajnokságra összpontosul. A dunaújvárosi úszók éppen ezért nem készültek külön kimondottan erre a versenyre, így alapozó edzésből érkeztek Százhalombattára. Az ember, illetve az edző azonban örök elégedetlenként bizakodik, s fényes sikereket remél. Most sem történt ez másként - de ne rohanjunk ennyire előre.

 

Két válogatottunk: Takács Krisztián és Bordás Beatrix kiváló időeredményekkel érkezett a verseny helyszínére, s érmekkel tértek haza, Berzlánovits Évában, az edzőjükben, mégis maradt egy kis elégedetlenség. Mint elmondta két verseny között - a hétvégén már Egerben szerepelnek - is az erőnléti edzések kapnak főszerepet, ám ez ebben az időszakban minden csapatnál ugyanígy van, tehát fényesebb érembéli reményei nem voltak alaptalanok. Ám, a csúcsformát decemberre kell időzíteni, ezért ezek az eredmények igazán majd a kontinensviadal után mutatják valódi értéküket. De nézzük a részleteket. A hétvégi programsorozat első napján Takács Krisztián bemutatta kötelező győzelmét, s az 50 méteres gyorsúszás eredményhirdetésekor mindenki természetesnek vette, hogy a nyakába kerül az aranyérem. Szombaton Krisztiánunk ismét jeleskedett, ugyanis az 50 méteres pillangóúszásban harmadik helyen végzett. Másik válogatott versenyzőnk: Bordás Beatrix a 100 méteres pillangóúszásban lett a második. Sinczki Ádám a 100 méteres gyorsúszás döntőjében negyedik, ugyanebben a számban Szabó Attila a hatodik helyen zárt. A 200 méteres gyorsúszás döntőjében pedig már az ötödik lett, kár, hogy véget ért a nap. A zárónapon folytatódott a dunaújvárosi éremgyűjtés. Bordás Beatrix az 50 méteres pillangón különös körülmények közepette ért el második helyezést. Trixiről ugyanis leszakadt fürdőruhája, ezért pillanatokkal a rajt előtt kellett a tartalék úszódresszt felcibálni. A kis közjáték viszont lehet, hogy egy fényegységnyi különbséget eredményezett. Sebaj, majd Rijekában. Az ezüstszín azonban speciális csillogással bírt, mert Krisztián is másodikként csapott célba a 100 méteres pillangóúszásban. A nap, és a verseny végén azonban önmagukat és a szurkolókat is megörvendeztettek egy aranyéremmel - a fiúváltó tagjai. A 4x50 méteres fiú gyorsváltónk - Takács Krisztián, Füzesi Dávid, Sincki Ádám és Szabó Attila megnyerte a számot. A 4x50-es női vegyesváltó (Hóbor Vivien, Orova Gréta, Bordás Beatrix, Szűcs Dóra) a kilencedikként végzett. A Dunaferr-DVSI az összesített ponttáblázaton a hatodik lett.

 

Takács Krisztián, a legeredményesebb újvárosi úszó pedig önkritikusan értékelt:  -Utólag azt mondom, elég jó eredménnyel szerepeltem, igaz, rövidtávon fontos a gyorsaság. A 100 méter pillangón a harmadik fordulót elrontottam, pedig elképzelhető, hogy ha ez sikerül, akkor jobb eredményt érek el. A váltóban elért győzelmünk viszont nagyon nagy öröm, mert a fiúkkal kiúsztuk magunkat, s sikerült elérnünk azt, amiről csak titokban beszélgettünk. A bajnoki címünk ugyanis egyáltalán nem volt papírforma. A következő versenyem Zágrábban lesz, mert kölcsön kért az FTC, s velük utazom Horvátországba egy meghívásos nemzetközi versenyre. S mert a fő célom a rijekai Eb, a legjobb gyakorlás, ha versenyre versennyel készülök fel.

 

FavoritOnline

 

  

 

 

 

 

ÚSZÓ

SZAKOSZTÁLY

 

Bemutatkozás

 

Szakvezetés

 

Sportolók

 

Hírek

 

Dopping

információk

 

.......................................

 

Arany Üst

Úszóverseny 2012

2012. április 4-6.

 

Jegyzőkönyv (eredmények) 

.......................................

 

 

 

vissza

 

Az oldalon található cikkek, fényképek csak a DUNAFERR SE engedélyével használhatók fel.